Hogyan fogadták a szüleitek/rokonok a külföldre költözés ötletét? Inkább féltettek tőle vagy örültek neki, esetleg úgy érezték, hogy cserben hagyjátok őket időskorukra.

A nagybátyám élettársának a lánya pár éve már külföldön él, többévente egyszer ha hazalátogat az anyjához. Megkérdeztem a nagybátyám élettársát, hogy hogyan éli meg a helyzetet. Elmondása szerint nem hibáztatja a lányát, hogy külföldre költözött, mivel olyan anyagi körülményeket nem tudtak megteremteni, hogy elvárható legyen az itthon maradás (egyébként a lánya külföldön sem keres jól).

Mindezt olyan kontextusban, hogy már én is többször említettem, elhagyom az országot, ha olyan alkalom adódik. Fontos körülmény, hogy nagybátyám halála esetén valószínűleg én örökölnék utána. Úgy sejtem (nagymamám anno utalt rá), hogy bizonyos gondoskodásra számítana öregkorában ezért cserébe. Remélhetőleg ez még pár évtizeddel később fog bekövetkezni, de én szeretnék addig családot és a saját szüleim is ott vannak, akik szintén számítanak rám gondoskodás terén.

Hasonló esetben ki hogyan dolgozta fel a kérdést/problémát? Mi a véleményetek az ilyen családi mintákról? Kicsit úgy tűnik nekem mint egy cserebere kereskedelem, nem is szólva a manipulatív megjegyzésekről amiket kapok.